Baleset

Több kilométeres a dugó, káosz az M3-ason és a 3-ason is

Hatalmas baleset volt délután, az ütközésben kirepült egy kamion vezetőfülkéje is. Emiatt káosz alakult ki az M3-ason és a 3-ason is. Aki teheti, Budapest és Gyöngyös között mindkét irányban válasszon másik útvonalat, vagy halassza el utazását.

2018.07.12 19:38ma.hu

Több tehergépjármű ütközött össze az M3-as autópálya 48-as kilométerszelvényében Kerekharasztnál, az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. Az autópálya Miskolc felé vezető sávjait lezárták.

Az egyik kamion vezetőfülkéje a becsapódástól az árokba repült, vezetője a helyszínen életét vesztette. Egy másik jármű vezetője beszorult a teherautóba, őt feszítővágóval szabadították ki.

A baleset mögött rekedteket az elválasztó korlát megnyitásával időnként átterelik a főváros felé vezető oldalra, emiatt a Budapest felé haladókat időnként megállítják, így mindkét irányban jóval hosszabb menetidővel kell számolni.

Állítólag, a Nyíregyháza felé vezető oldalon a 26-os kilométerszelvénynél található munkaterület melletti terelésnél a torlódás miatt több gépkocsi önkényesen visszafordult a Budapest felé vezető oldalra, ami a nagy sebességgel közlekedő járművek miatt így életveszélyessé vált. Arra kérik az autósokat, hogy soha, semmilyen körülmények között ne vállalkozzanak ilyen manőverekre, mert ezzel nemcsak maguk, hanem a többi járművezető életét is kockáztatják!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.