Terror

Vádat emeltek egy templomban randalírozó férfi ellen

A férfi berúgta a templom kapuját.

2018.07.10 06:33MTI

Vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki egy kecskeméti templomban ittasan inzultálta a híveket, felrúgta a térdeplőt és megrongálta a templom előterének ajtaját is - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.

Nánási László a közleményben azt írta, februárban a 48 éves hajléktalan férfi egy szeszes italos üveggel a kezében ment be a műemlék templom előterébe, ahol a reggeli misére érkező hívők is tartózkodtak. Ittassága és hangoskodása miatt a sekrestyés és a pap is felszólította, hogy hagyja el a templomot, majd megpróbálták kitessékelni.

A vádirat szerint a férfi ekkor kiabálni kezdett, az imádkozásra kihelyezett térdeplőbe rúgott, majd a templom belső részébe ment, ahonnan a pap és a hívek kivezették. A vádlott eközben a kezében lévő üveggel hadonászni kezdett, hangosan gyalázkodott, és azzal fenyegette a körülötte lévőket, hogy az üveggel megüti őket, a tisztelendőre pedig rá is emelte azt.

Amikor a férfit sikerült kivinniük, berúgta a templom kapuját, visszament az előtérbe, ahol tovább hangoskodott, és az előtér ajtajának homokfúvott, gravírozott, művészi alkotás jellegű üvegezett részét szándékosan betörte, az üveget tartó díszléceket pedig kitörte, majd távozott.

A rongálással 300 ezer forintos kárt okozott, amelynek a plébánia a nyomozás során kérte a megtérítését - tette hozzá.

A többszörösen büntetett előéletű, letartóztatásban lévő férfit az ügyészség vallási tisztelet tárgya és templom megrongálásával elkövetett rongálás, valamint nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, a vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt majd - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.