Mentés

Leparkolt, majd kipakolt a mentők elé, 5 percet ők is tudnak várni felkiáltással

A szemben lévő iskola tanulói segítettek felszabadítani a kivonuló mentők útját.

2018.07.04 15:01ma.hu

Nem volt szívbajos az a vállalkozó, aki nem hogy a mentők kapujába parkolt, de még a szállított ételhordókat is kipakolta az útra, teljesen elzárva ezzel a kivonuló mentők útját - írta az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.

A központi állomás két roham kocsiját szerencsére nem riasztották abban a pár percben, amíg az épület biztonsági őre meggyőzte a sofőrt, találjon más helyet a pakolásra. A felelőtlen autós ugyan látta a figyelmeztető táblát sőt, az épületet is ismeri, de mint mondta: "Öt perc alatt végez, annyi türelemmel igazán lehetnek még a mentők is."

Az akadály gyors elhárításában partnerek voltak a szemben levő iskola tanulói is, akik azonnal megragadták a dobozokat és elhordták az útról. Végül a diákok és a biztonsági őr segítségével "felszabadult" az állomást, ami után szinte azonnal gyermek gázoláshoz riasztották a mentősöket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.