Tragédia

Gyerekhalál Akasztón: máskor is száguldozott a BMW-s

A kocsi lesodródott az útról és az árokba hajtott.

2018.06.22 19:13ma.hu

Tragikus baleset történt szerda este fél 10 körül Akasztón, a Csengődi utcában. Egy BMV nagy sebességgel haladt, majd lesodródott az útról és az árokba hajtott. A baleset során egy három éves kisfiú kirepült a kocsiból, arccal a lefelé feküdt a földön, az utca lakói próbáltak rajta elsőként segíteni. A mentők hosszú ideig stabilizálták az állapotát, mire el tudtak vele indulni a kecskeméti kórházba. A lap információi szerint onnan még az éjszaka folyamán továbbvitték a szegedi gyermekklinikára, ahol később belehalt súlyos sérüléseibe.

A baleset másik súlyos sérültjét, egy 29 éves férfit a kiskunhalasi kórházba szállították, állapotáról egyelőre nincs további információ. A szintén az autóban utazó nő és egy öt év körüli kisgyerek könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrség tájékoztatása szerint sem a jármű vezetője, sem utasai nem használtak biztonsági övet. A biztonsági gyereküléseket a rendőrök a csomagtartóban találták meg. A baleset pontos körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

"Folyton száguldozott, már többször rá is akartam szólni a felelőtlen viselkedése miatt. Dübörögtette a zenét, mindig tudtuk, ha erre jár" - mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő utcabéli.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.