Tragédia

Dombóvári tragédia: a baleset túlélője csak annyit érzett, hogy valami rájuk dől

Péntek éjjel Dombóváron négy életet követelt egy baleset, melynek során egy hatalmas fa rádőlt egy autóra, amiben öten utaztak. Az áldozatok között volt egy fél éves baba is.

2018.06.10 19:18ma.hu

A teol.hu-nak megszólalt a tragédia egyetlen túlélője, az asszony, aki elveszítette a 43 éves férjét, 17 éves lányát, 19 éves menyét és az 5 hónapos unokáját is. A nő elmondta, hogy a családja nem tönkrement pénteken, hanem egyszerűen megszűnt létezni. A család így is szűkösen élt, elsősorban az asszony férjére támaszkodtak, aki rengeteget dolgozott. Jelenleg sógornője ad nekik menedéket, képtelenek visszamenni otthonukba, ahol szeretteik holmijai vannak mindenhol. Éva elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is újra ott tudna élni, ahol minden rájuk emlékezteti. Fiáért is retteg, a 20 éves fiatal is apját, testvérét, párját, gyermekét vesztette.

A baleset túlélője csak könnyebb sérüléseket szenvedett, így már szombat délután elhagyhatta a kórházat saját felelősségére. A nő nem nyugszik bele a történtekbe, szeretné megtalálni azokat, akik a tragédiáért felelősek. Elmondása szerint a helyiek már többen jelezték az önkormányzatnak, hogy a fa életveszélyes, de a terület nem a város tulajdonában van. Ha kell, perel.

A polgármester felajánlotta a segítségét a család életben lévő két tagjának, de nem érzi, hogy a város vezetésének lenne felelőssége a tragédiában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.