Megölték VV Fannit

Fordulat a VV Fanni-ügyben? Megvan egy fontos vizsgálat eredménye

Befejeződött a gyanúsított csomagtartójában talált kötélről vett DNS-minták vizsgálata.

2018.06.09 10:15ma.hu

Hosszú hónapok után végre elkészült a B. László csomagtartójában talált kötélről vett DNS-minták vizsgálata, úgy tűnik, végre kiderül, ki segíthette a feltételezett gyilkost - írja a Blikk.

Így hamarasoan arra is fény derülhet, mi is történt pontosan a volt valóságshow-szereplővel. Novozánszki Fanni eltűnésével kapcsolatban még mindig nyomoz a rendőrség.

Mint ismert, B. László tavaly novemberben egy bérelt autóval távozott Fanni lakásától, majd néhány nappal később visszavitte azt, ezután nagyszülei kocsiját használta, ám mind a kettőben tárolta azt a kötelet, amelyen megtalálták az ő, Fanni és még egy férfi DNS-ét. Mintát vették a gyanúsított családjának összes férfi tagjától, így a gyanúsított édesapjától, nagyapjától, nagybátyjától és a testvérétől is. Ez a vizsgálat zárult le, és információnk szerint az eredmény megerősíti a rendőrség korábbi gyanúját, azaz alátámasztja a korábbi feltételezéseket.

"A hír igaz, valóban elkészült a várva várt eredmény, amelyből a rendőrség már biztosan tudja, hogy ki segíthette az elkövetőt, azaz ki a bűnpártolója Fanni feltételezett gyilkosának. A kötélről vett minta nagy valószínűséggel megegyezhet valamelyik családtag DNS-ével" – mondta lapnak dr. Lichy József, a Novozánszki család ügyvédje.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.