Halálos bántalmazás

Megöltek egy férfit Budapesten, hajtóvadászat indult

A budapesti nyomozók két férfit már gyanúsítottként kihallgattak, harmadik társukat, a 32 éves J. Krisztiánt továbbra is keresik.

2018.06.07 16:02ma.hu

A gyanú szerint a 33 éves budapesti V. Dezső április 17-én este egy Budapest XVII. kerületi házban olyan súlyosan bántalmazta az ott lakó idős férfit, hogy belehalt a sérüléseibe. A férfi ezután átkutatta a lakást, majd a ház közelében várakozó két társával együtt elmenekült. A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították a három elkövetőt, akik közül két férfit június 5-én gyanúsítottként hallgattak ki. V. Dezsőt emberölés bűntett miatt, a 24 éves budapesti B. Jenőt bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt.

B. Jenőt az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. V. Dezső egy másik ügyből kifolyólag jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A rendőrök a harmadik elkövető – a 32 éves Jakab Krisztián – ellen bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt elfogatóparancsot adtak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kéri, hogy aki a képen látható Jakab Krisztián tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, a 01000/959/2018. bűnügyi számra hivatkozva, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.