Tragédia

A gyámügytől rettegett az unokájával vonat elé ugró nagymama

Heti rendszerességgel jártak ki a családhoz.

2018.05.29 14:52ma.hu

Unokájával a karjában ugrott a tehervonat elé Horton a nagymama, a kicsinek esélye sem volt a túlélésre.

A tragédia május 26-án délután történt a Hort és Csány közötti vasúti átjáróban. Az asszony és a gyermek a helyszínen életét vesztette.

A nő kerékpárjával ment a vasúti átjáróba. A gyermeket a kerékpáron, a gyerekülésben vitte. A kereszteződés mellett letámasztotta a biciklit, a gyermeket magához vette, és az érkező tehervonat elé ugrott.

A Blikk értesülései szerint az asszony a rettegett a gyámhivataltól, ezért menekült unokájával a halálba. A lap szerint a 49 éves nő folyamatos harcban állt a hivatallal. Maga is állami gondozottként nőtt fel, majd egyedül nevelte gyermekeit, rendkívüli szegénységben.

A hivatal folyamatos ellenőrzés alatt tartotta a családot, majd négy éve, mikor a nő unokája, Benett megszületett, kezdődött az egész elölről. Heti rendszerességgel jártak a családhoz a lakhatási körülményeket ellenőrizni.

Mint ismeretes, a 49 éves Erika fiatalon szülte meg lányát, aki nyitott gerinccel született, gyermekkora jelentős részét kórházban töltötte és tolószékhez van kötve. Édesanyja sohasem hagyta magára, közben viszont megállás nélkül harcoltak a gyámüggyel, rendkívül szegényes körülményeik miatt.

A lány, Brigitta után Erikáéknak egy fiuk is született. Miután Erika férje meghalt, az asszony magára maradt a gyerekekkel. Egy ismerőse szerint belefáradt az állandó küzdelembe.

A lap megkereste az illetékes gyámhivatalt, ám nem kívántak nyilatkozni.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.