Tragédia

Korábban is okozott súlyos balesetet a ceglédberceli tragédia sofőrje

Korábban is okozott már súlyos balesetet a férfi, akinek a hibájából kedden kilencen haltak meg a 4-es úton.

2018.05.24 09:18ma.hu

A 38 éves Peter K. Szlovéniában alkalmi mezőgazdasági munkásokat fuvarozott haza a romániai Maros megyébe, amikor a tragédia bekövetkezett. A sofőr az ütközés előtti másodpercekben élőben közvetítette a Facebookon, ahogy vezet. A tragédiát a kisbuszban utazó kilenc román állampolgár egyike sem élte túl. A hét férfi és két nő után a román sajtó szerint összesen 35 gyerek maradt árván.

A Bors elérte a balesetben szintén életét vesztett désfalvai férfi egyik ismerősét, aki elmondta, hogy K. pár évvel ezelőtt Mikefalván belerohant egy szabályosan közlekedő autóba, amiben két nő utazott. A fiatal sofőr kómába esett, az utasa súlyosan megsérült. A férfi csak pénzbírságot kapott.

A lap azt is írja, hogy a telekocsizásból üzletet csináló román sofőrök gyakran kialvatlanul, utasokkal teletömött autókkal szelik át Európát, körútjaikba pedig kódolva van a tragédia. A 4-es útnak az a szakasza, ahol a baleset történt, az egyik legveszélyesebb. 2004-ben arrafelé szenvedett halálos balesetet Bubik István színművész is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.