Bűnügy

Kiugrott a másodikról egy rendőrök elől menekülő férfi Kőbányán

Zuhanás közben beverte a fejét a korlátba.

2018.05.22 17:04ma.hu

A rendőrök elől menekülve kiugrott egy férfi a X. kerületi Kápolna utca egyik társasházának második emeletéről.

A Blikk úgy tudja, a férfi megadás helyett döntött úgy, hogy kiugrik az ablakon. "Néhány másodperccel az eset után értem oda, akkor láttam, hogy még küzdenek az életéért. Zuhanás közben beütötte a fejét a földszinti korlátba, valószínűleg emiatt sérült meg életveszélyesen" - mondta el a lapnak egy szemtanú.

A lap értesülését a rendőrség is megerősítette: "A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. május 22-én 13 óra 57 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten a X., Kőrösi Csoma Sándor úton egy gépjárművet ismeretlen személy feltört, akit a bejelentő megpróbált feltartóztatni, de az elfutott és beszaladt a Kápolna utcai egyik házba. Amikor észlelte a rendőrök kiérkezését a ház második emeletéről kiugrott. A rendőrök ezt észlelve azonnal megkezdték a személy újraélesztését, értesítették a mentőszolgálatot és a sérültet átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A rendőri újraélesztésnek és beavatkozásnak köszönhetően a sérültet a mentőszolgálat munkatársainak élve adták át" - közölték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.