Tűzeset

Tragédia: rágyújtotta a házat szállásadójára, aki kislányával bent égett a házban

Megvárta, míg a sértett és gyermekei aludni térnek, majd az éjszakai órákban a saját szobájában meggyújtott egy pólót, amit a földre dobott.

2018.05.14 08:26ma.hu
hirdetés

Rágyújtotta a házat szállásadójára Mezőcsáton egy férfi, a tűzben felrobbant egy gázpalack, egy fiatal férfi és másfél éves kislánya meghalt. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Főügyészség a férfi ellen aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember, valamint részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.

A tájékoztatás szerint az eset az elmúlt év nyarán történt. A 36 éves vádlott szívességi lakáshasználóként lakott a sértett férfi házában, amelyben a férfi három gyermekével élt, akiket egyedül nevelt. A vádlott italozó életmódja miatt gyakoriak voltak a konfliktusok, a tulajdonos többször rendreutasította a részegen éjszaka hangoskodó vádlottat, mert a gyerekek nem tudtak aludni miatta.

Ilyenkor többször közölte is vele, hogy költözzön el. A vádlott több alkalommal fenyegette szállásadóját, hogy rájuk gyújtja a házat, ha őt onnan kirakják. Egy újabb veszekedés után a vádlott megvárta, míg a sértett és gyermekei aludni térnek, majd az éjszakai órákban a saját szobájában meggyújtott egy pólót, amit a földre dobott. A szőnyeg azonnal lángolni kezdett. Mivel a szobákon nem voltak ajtók, a tűz gyorsan terjedt a házban.

A férfi az épületet elhagyta és elindult a szomszéd faluba. Pár utcával lejjebb még hallotta a segélykiáltásokat, de semmit nem tett.

A házban lévő füstre a 33 éves családfő felébredt, a nagyobb gyerekeket felébresztette és kiterelte őket. Ezután visszament, hogy másfél éves kislányát is kimenekítse. Azonban onnan már kijönni nem tudtak, ugyanis a konyhában lévő gázpalack a tűzben felrobbant. A férfi és a kislány a robbanásban életét vesztette.

Az előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség - közölte a vádhatóság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.