Nem lesz ellenőrzés, csak nagyon sok pénz"

Újabb szocialista szálak a Zuschlag-perben - Bűnösnek mondta magát Baráth kampányfőnöke

Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő kampányfőnökét, Kemecsei Árpádot hallgatta ki a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Zuschlag-per mai tárgyalási napján; Kemecsei, akit egymillió forint pályázati pénz elcsalásával, és fiktív számlák felhasználásával vádoltak meg, bűnösnek mondta magát.

2008.12.09 15:28HavariaPress

Baráth 2006-os kampányfőnöke arról viszont nem beszélt a vallomásában, hogy mire használta fel a szóban forgó egymilliót. Csak annyi derült ki, hogy miután megindult ellene a büntetőeljárás, vissza akarta fizetni az összeget, de a pályázat kiírója - arra hivatkozva, hogy nem vele álltak jogviszonyban -, nem fogadta el a pénzt.

Kemecsei az összeg elnyeréséről annyit mondott, hogy Zuschlag személyi titkára, Lados István segítségével pályázott kétszer 500 ezer forintra, még 2006 elején. Később, amikor értesült arról, hogy számlákkal kell igazolnia az összeg felhasználását, rávette egy budapesti vállalkozó ismerősét, hogy fiktív számlákat állítson ki a számára.

Ez alapján egyébként a vállalkozó is vádlottja lett a csalás miatt indult pernek. Korábban viszont Lados - aki Kemecseire, Baráthra és Baja Ferencre, valamint egy másik képviselőre, Csiha Juditra és annak kampányfőnökére, Komlódi Gáborra is terhelő vallomást tett - másként mesélte el a bíróságon a Kemecsei-sztorit.

Eszerint Baja a választási időszakban azt mondta egy zártkörű alapítványi tájékoztatón, hogy minden parlamenti pártnak van saját "kamu" alapítványa, és azokon keresztül kapják a pénzt kampánycélokra.

Ezért azt kérte, hogy minden választókörzetből egy-egy civil szervezet pályázzon, ők nyerni is fognak, a pénzt pedig - képviselő-jelöltönként 500-500 ezret - "visszaforgatják" a 2006-os választási kampányba.

"Nem lesz ellenőrzés, nem lesz lebukás, csak nagyon sok pénz"
- ezt mondta állítólag Baja Ferenc; így kapott 500-500 ezer forintot Baráth és Csiha Judit kampánya is, Lados István egy korábbi, bíróságon tett vallomása szerint.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.