Baleset

Rosszul lett M. Richárd. A kabriós kórházba került

A Dózsa György úti kabriósként elhíresült M. Richárdot kórházba szállították.

2018.02.24 15:37ma.hu

A férfi előzetes letartóztatásáról szombaton kora délután döntöttek volna a Fő utcában, de rosszul lett még az ülés előtt. A 24.hu úgy tudja, a férfit a János kórházba vitték, ott határoznak hamarosan arról, rács mögé kerül-e.

Mint ismeretes, ügyészség a tragikus karambollal összefüggésben korábban már többször lecsukatta volna M. Richárdot, de hiába. A bíróság először nyomkövető nélkül, majd nyomkövetővel, de csak házi őrizetet rendelt el vele szemben. Most azonban megszegte a szabályokat, elhagyta az otthonát, ezért csütörtökön őrizetbe vették.

A tragikus baleset tavaly május 15-én délután történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba. A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.

A kabrió sofőrje - aki a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje - a történtek után több lapnak is nyilatkozott és azt mondta, mérhetetlenül sajnálja, de vétlennek érzi magát, a balesetben nem ő hibázott, a másik kocsinak kellett volna megadnia az elsőbbséget. M. Richárd boszorkányüldözésről beszélt.

A rendőrök később őrizetbe vették, miután a beszerzett bizonyítékok, szakértői vélemények alapján megalapozottá vált a gyanú. Ezt akkor ugyan nem közölték, de mint kiderült, a sofőr lényegesen gyorsabban hajtott a szakértők szerint a megengedettnél. A bíróság tájékoztatásából kiderült, hogy a férfi a gyanú szerint a baleset előtt kokaint fogyasztott - írta a hvg.hu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.