Fosztogatás

Újabb fordulat a ferihegyi csomagrakodók ügyében

Mivel megnőtt a lebukás kockázata, így inkább be sem mennek dolgozni a rakodók.

2018.02.17 16:41ma.hu

A rendőrségi ellenőrzés megkezdődésével a rakodómunkások tömegesen mentek betegszabadságra a Magyar Nemzetnek nyilatkozó reptéri források szerint.

Napról napra egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget azóta, hogy a Repülőtéri Rendőr Főigazgatóság minden járat ki- és berakodását ellenőrzi (és véletlenszerű motozásokat is bevezettek).

A csúcsidőszakokban, vagyis hajnalban, dél körül, délután és este komoly nehézséget okoz több földi kiszolgáló társaságnak, hogy biztosítsa a szükséges létszámot. Korábban a fosztogatások miatt kellett várniuk hosszasan az utasoknak, most pedig azért, mert megnőtt a lebukás kockázata, így inkább be sem jönnek dolgozni a munkások - fejtette ki a laőnak az egyik név nélkül nyilatkozó forrás.

A sok ellenőrzés eléggé megzavarta a munkásokat, volt olyan utas, akinek a csomagjába egy nagy köteg pénz került. Vélhetően a lebukás miatt dugták a lopott "árut" oda. Kiderült, hogy a 100.000 üzbég szom (SUM) nem ér sokat, az egész összeg mintegy 10 eurónak felel meg.

Állítólag, a poggyászlopások részben a rakodók alulfizetettségére vezethetők vissza.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.