Gyilkosság

Kiderült, miért rúgták ki az E.ON-igazgatóra késsel támadó sofőrt

A férfi a kilépő papírjait mutogatva kért belépési engedélyt, így a portás nem is sejtette mire készül...

2018.02.13 17:26ma.hu

A késelő kolléga valójában nem S. Zsoltra, hanem az E.ON igazgatójára akart rátámadni. Azonban az igazgató helyettese az útját állta és feltartóztatta a férfit. A munkás ezután nyolcszor szúrt áldozatába, majd kiugrott az ablakon. Mindkét férfi életéért harcoltak az orvosok, de végül belehaltak a sérüléseikbe.

Kiderült, hogy a zavarodott mun­kás már jó ideje dolgozott a cégnél sofőrként, azonban az incidens előtt nem sokkal kirúgták.

"Több évtizede sofőrként dolgozott, korábban nem volt gond vele. Most azonban azt beszélik, hogy nemrég lopáson kapták, a kocsikból csapolt le benzint, ezért rúgták ki. A gyilkosság napján a papírjaiért jött vissza. Sokkolt minket ez az egész" – mondta a férfi egyik ismerőse a Borsnak.

A telephely egyébként nagy fokú ellenőrzés alatt áll, mindenhol kamerák vannak felszerelve, civil pedig nem léphet en­gedély nélkül a telephelyre, csupán egy por­táson keresztül. Azonban a férfi vélhetően nem keltett gyanút, főleg, hogy előzetes egyeztetésre, a papírjaiért érkezett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.