Lopás

Rendőrök vigyáznak ezentúl a poggyászokra

Babos Tímea kellett, hogy nehezebb legyen lopni a repülőtéren.

2018.02.11 06:37ma.hu

Fokozott rendőri jelenléttel igyekeznek visszaszerezni a csomagjaikat féltő utasok bizalmát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az elharapózott csomaglopások miatt. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) minden egyes érkező vagy induló géphez két munkatársát küldi, hogy felügyeljék a ki- és bepakolást - írja az index.

A Budapesr Airport láthatóan felismerte, hogy szükség van az ügy nyilvános kezelésére, a bizalom visszaszerzése érdekében. Néhány nappal ezelőtt még a felelősség hárítása volt erősebb. Akkor azzal érveltek, hogy a csomagok kezelését nem is a repülőtér, hanem az ott működő négy alvállalkozó cég valamelyike végzi, amelyikkel az adott légitársaság szerződést köt. Formálisan ez igaz, ám az utas azt látja, hogy a csomagját a repülőtéren rámolják ki. Ráadásul a repülőtérhez kell fordulni, ha a csomaggal valami gond adódik, nem pedig a csomagkezelést ellátó valamelyik alvállalkozóhoz, az már ugyanis a repülőtér feladata, amelynek egyébként az utas a jegyárban repülőtéri illetéket is fizet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.