Gyilkosság

Közleményt adott ki a rendőrség VV Fanni meggyilkolásáról

A hatóság mindig annyit kommunikál, amennyit a nyomozás érdekei megengednek számukra. De most muszáj volt felhívást kiadniuk.

2018.02.03 08:54ma.hu

Elege lehetett a nyomozóknak a számos önkéntes szakértőből, ugyanis többen is foglalkoznak VV Fanni meggyilkolásával, ami nagyban megnehezíti az ügyben folyó nyomozást. A hatóság csak is annyi tájékoztatást engedhet meg magának, amennyi a nyomozás érdekeit nem sérti. A rendőrség a napokban hivatalos közlemény adott ki, amelyet a police.hu oldalon tett közzé.

"A rendőrségi nyomozás következetes. Célja a történeti tényállás teljes körű felderítése, melyhez a tervszerű munka és nem a magukat életvédelmi szakértőnek tituláló egykori nyomozók, valamint védőügyvédek ötletelései vezetnek, így a nyomozóhatóság a jövőben is ezek alapján, a nyilvánosság kizárásával végzi feladatát" - írták a közleményben, amelyben valószínűleg B. László és a Novozánszki család ügyvédjére, illetve Doszpot Péterre céloztak, olvasható a Borsban.

A lap telefonon érte el az egykori nyomozót. Azt kérdezték tőle, hogy mi lehet az oka, hogy megorroltak rá volt kollégái. "Én már csak mosolygok ezen az egészen. Nem szeretnék többet nyilatkozni ebben az ügyben" - zárta rövidre az exnyomozó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.