Bűnügy

Rákoskeresztúri gyilkosság: együtt buszoztak, mielőtt agyonszúrta Fannyt

A 19 éves lány gyilkosa állítólag nem emlékszik semmire.

2018.01.17 14:30ma.hu

Mint arról a ma.hu is beszámolt, hazamehetett a bíróságról S. Fanny gyilkosa.

A gyilkossági ügyben gyanúsított, W. Dávidot bilincsben vitték a bíróságra. Beismerte amit tett, magyarázattal azonban nem tudott szolgállni. Nem helyezték előztes letartóztatásba, hanem mindössze házi őrizetét rendelték el, azaz otthon kell maradnia, amíg a bíróság másképp nem dönt az ügyében az eljárás ideje alatt.

Mint ismeretes, a fiatalok korábban együtt jártak. Fanny később szakított, ezt a fiú nem tudta elfogadni.

A Zsaru Magazin cikke szerint a tragédia napján együtt buszoztak. Az Örs vezér terén találkoztak, ahol közösen utaztak, és ugyanannál a megállónál szálltak le a buszról a Rákosmentén. Ezután beültek egy kifőzdébe, majd a lány lakása felé "vették az irányt".

Egy házbéli lakó tett bejelentést a rendőrségnek arról, hogy a ház 6. és 7 emelete között egy erősen vérző lány fekszik. Állítása szerint kiabálást halott, mire kikáltott, hogy fejezzék be, erre hirtelen csönd támadt. Mikor újra kinézett, már csak a földön fekvő, erősen vérző lányt látta, aki a helyszínen belehalt sérülésébe.

Mellette volt szétszóródott táskája az iratokkal, ebből tudták meg a nyomozók, hogy az Újlak utcai házban volt lakása.

Mint kiderült, a gyilkosság után a fiú azzal hívta fel szüleit, hogy megölte barátnőjét és öngyilkos akar lenni. Szülei érte mentek. Nem sokkal azelőtt értek haza, hogy a megérkeztek hozzájuk a rendőrök.

W. Dávid ügyvédje szerint a fiú semmire sem emlékszik, memóriája egyszerűen törölte a történteket.

"Ebben az ügyben sok múlik a szakértőkön, hiszen csak ők tudják megállapítani, mi történt védencem tudatával a gyilkosság alatt és után. Egy biztos, a felelősségét egyetlen percig sem vitatja, tudja, hogy elfogadhatatlan, amit tett, és esze ágában sincs elmenekülni. Családja mellette áll, ők is szeretnék megtudni, mi vezette fiukat egy ilyen cselekedetre. Korábban ugyanis soha semmi gond nem volt Dáviddal. Normálisan tanult, szeretett volna továbbtanulni" - mondta Dr. Hegedűs László a Blikknek.

Fanny barátai nem értik, miért engedték el a lány gyilkosát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.