Bűnözés

Pest megyében történik a legtöbb bűneset, a Dunántúl a legnyugalmasabb

Még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából, tavaly 19 ezer esetet regisztráltak.

2018.01.08 09:32MTI
hirdetés

Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország is: tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 13 ezer volt a regisztrált bűncselekmények száma, amellyel második lett a legfertőzöttebb megyék listáján – írja a Magyar Idők hétfői száma az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva, amelyek alapján a Dunántúlon ugyanakkor nyugalmas az élet.

A cikk szerint Pest megye fertőzöttségének legfőképpen az az oka, hogy itt él Magyarország lakosságának 12,5 százaléka – azaz 1 226 115 fő. A pestiek az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Hét év leforgása alatt azonban 47 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.

Bár Észak-Magyarországon 2010 óta 51 százalékkal csökkentek a bűncselekmények, a rendőrségnek ebben a térségben még mindig bőven akad dolga a bűnmegelőzés terén is, kiváltképp a fiatalkorúak körében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében toplistás az ittas vezetés, a csalás és az okirat-hamisítás, miként a lőfegyverrel való visszaélés is gyakori, több mint ötezer alkalommal érkezett bejelentés emiatt. A kábítószer-birtoklásban és -értékesítésben szintén élen járnak, Pest megye után itt a legtöbb a droggal kapcsolatos ügy. Az időskorúak pedig meglepően aktívak, ám sajnos negatív tekintetben: kiugróan magas a bűnelkövetők száma ebben a korcsoportban, tavaly 301 embert értek tetten, főként lopás, ittas vezetés és közokirat-hamisítás miatt. A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.

A Dunántúlon viszont, főképp a határ menti régióban – az ORFK adatai alapján – nyugalmas az élet. A legbékésebb megyék közé tartozik Veszprém, Vas és Zala, de alacsony a bűnözés foka Komárom-Esztergomban is: itt csak háromezer esetet regisztráltak a múlt évben. A megyében a hatvan év feletti korosztályt leggyakrabban ittas vezetés, közúti baleset és a természet károsítása miatt állították elő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.