Gyilkosság

Döbbenet: ezért gyilkolták meg kisgyereküket a hajdúszoboszlói szülők

Azt hitték, hogy a legjobbat teszik gyermeküknek és maguknak is, ha mind meghalnak...

2018.01.02 09:20ma.hu

Az egész országot megrendítette az a szörnyű családi tragédia, amely szeptemberben történt Hajdú-Bihar megyében. A családapa, B. László és hétéves kisfia, Milán holttestét Kaba és Hajdúszovát között, egy erdőben találták meg, az anyára, Beára hajdúszoboszlói lakásukban bukkantak rá. Kiderült, a két felnőtt öngyilkosságot követett el, gyermekük gyilkosság áldozata lett. A 6 éves kisfiú halálát valószínűleg fulladás okozhatta, tehát a korábbi hírekkel ellentétben nem méreggel ölték meg.

A barátok, ismerősök értetlenül álltak a történtek előtt, mivel úgy tűnt, hogy a család kifejezetten boldog, és a szülők nagyon büszkék voltak kisfiukra, aki éppen a halála napján kezdte meg az első osztályt.

A Bors szerint a szülők elvakultságból cselekedtek: "Megtudtuk, hogy Laciék egy szektához tartoztak. A gyilkosság előtt pár nappal látták is Lacit az egyik vasútállomáson magából kikelve ordítani, hogy jön a világvége" – mondta a lapnak a család egyik ismerőse. "A következő napon megborotválkozott, elegánsan felöltözött, elvitte gyanútlan fiát az évnyitóra, majd utána feleségével együtt kiment az erdőbe, és végeztek Milánnal."

Azt, hogy melyik szülő milyen mértékben járult hozzá a gyerek halálához, továbbra sem tudni. "Valószínűleg teljesen elveszthették az eszüket, és tényleg azt hitték, hogy itt az apokalipszis" – tette hozzá az ismerős.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.