Baleset

Cserbenhagyásos baleset a fővárosban - az egyik autó sofőrje eltűnt

Három felnőtt és egy gyermek megsérült a Normafánál hétfőn, amikor két autó összeütközött.

2018.01.01 13:18MTI

FRISS

Elfogták a baleset helyszínéről elmenekülő sofőrt >>>

Az egyik autó sofőrje segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök keresik.

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: a helyszínről három felnőttet súlyos, a gyermeket könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a Konkoly-Thege Miklós úton két személygépkocsi nem sokkal dél után. A helyszínelés idejére lezárták az utat.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője az MTI-nek elmondta: az egyik autó sofőrje elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök keresik. A baleset ügyében segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indul - tette hozzá.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Összeroncsolódott személyautók a XII. kerületi Konkoly-Thege Miklós úton 2018. január 1-jén. A két jármű frontális ütközésében három felnőtt és egy gyerek megsérült. A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.