Megvan, mit keresett a sínek között a gyerek

Pénzérmével játszott a tatabányai fiú, amikor halálra gázolta a vonat

A múlt héten halálra gázolt egy 12 éves fiút a tehervonat, megdöbbentő részletek derültek ki az esetről.

2017.12.27 10:09ma.hu

Mint ahogyan azt a ma.hu is megírta, december 22-én este a tatabányai vasútállomás közelében, a csónakázó-tavi kanyarban egy tizenkét éves gyereket gázolt halálra egy Budapest felől közlekedő tehervonat.

A Bors a fiú egyik ismerősére hivatkozva azt írta, hogy a gyerek nem egyedül volt, hanem egy ismerősével gyalogolt a sínek között, ahol pénzérméket lapítottak a vonatok kerekei alatt.

A hatodikosok sötétedés után indultak egy ösvényen a helyszínre, a csónakázótavi kanyar közelében.

Az áldozat egyik vonat kerekei alá tett pénzt figyelte, és így nem hallotta meg, hogy a mögötte lévő sínen egy tehervonat érkezik Budapest felől. A tehervonat a sebességkorlátozást betartva, mintegy 20 km/óra sebességgel közlekedett.

Társa sokkos állapotba került. A tatabányai általános iskolában, ahova a fiú járt, mécsesgyújtással emlékeztek meg róla.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.