Tragédia

Több helyszínen is keresik VV Fannit

Még mindig nem találja a rendőrség a november 20-án eltűnt lányt.

2017.12.16 09:28ma.hu

A hivatalos álláspont szerint már csak a lány holttestét keresik, és emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették a dunaújvárosi B. Lászlót, aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A Blikk úgy tudja, hogy a rácsok mögött lévő férfi azt elismeri, ismerte a fiatal lányt, s hogy együtt távoztak Fanni budapesti otthonából, beismerő vallomást azonban nem tett. A lap információi szerint Budapesten, Siófokon és Dunaújvárosban keresik nagy erőkkel Fannit.

"Pestről Siófokra ment, az biztos, ahogyan az is, hogy bérelt autóval furikázott. Érdekes, eddig mindig külföldről lízingelt, bérelt autókat, azonban az, amelyben a rendőrség vért talált, egy magyar rendszámú kocsi volt. Dunaújvárosban bérelte, és úgy vitte vissza a kölcsönzőbe, hogy ki sem takarította. Ekkor értesítették a tulajdonosok a rendőrséget" - mondta el a napilapnak informátora a gyanúsítottról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.