Katasztrófavédelem

Miskolci társasháztűz: gyermek és várandós nő is van a sérültek között

Heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük.

2017.12.14 13:34MTI

Gyermek és várandós nő is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között - közölte Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az MTI-vel.

Mint elmondta, heten kerültek kórházba, mindannyian füstmérgezést szenvedtek, égési sérült nincs közöttük. Egy ember súlyos, három közepes, kettő pedig könnyű füstmérgezést szenvedett.

A gyermeket csupán a kora miatt vették fel a gyermekosztályra - közölte a főigazgató, aki a várandós asszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy őt nőgyógyász is megvizsgálja. A többieket a sürgősségi osztályon látták el, egyikük állapota sem kívánta meg eddig, hogy áthelyezzék a toxikológiai osztályra.

A katasztrófavédelem korábban azt közölte: csütörtökön délelőtt huszonnyolc embert menekítettek ki egy égő társasházból Miskolcon. A lángokat a tűzoltók a Szilvás utcai épületben eloltották, az otthonukból kihozott emberek számára egy melegedőbuszt irányítottak a helyszínre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.