Állatkínzás

III. kerületi macskanyúzás - mégsem a tetteseket kapták el (videóval)

Állatvédő szervezetek 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel, ezt akarta megszerezni a férfi, aki két ismerősére próbálta rákenni az állatkínzást.

2017.12.08 07:25ma.hu

Idén nyáron, egy nyomravezetői díjra jelentkező bejelentő vallomása alapján állatkínzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki a fővárosi rendőrök két férfit, ám a későbbi nyomozás adatai és bizonyítékai nem támasztották alá a bejelentő vallomását. Ahogy arról a korábbi sajtóhírek is beszámoltak, augusztus 1-jén a III. kerületi Szomolnok utcában egy parkoló gépkocsi alatt egy nyúzott, még élő macskát találtak. Az állat a későbbiekben elpusztult, sérülései kapcsán pedig kezdetben felmerült az ember általi, szándékos bántalmazás gyanúja is, ezért a nyomozó hatóság nyomozást rendelt el. A civil szervezetek 100.000 forint összegű nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki az elkövetőkről információt szolgáltat. Pár nappal a nyomravezetői díj felajánlása után az állatvédők alapítványi bejelentő számán jelentkezett egy férfi és közölte, hogy információval rendelkezik az elkövetők személyéről, majd a nyomravezetői díj felől érdeklődött. Tanúkihallgatásán ezután részletes vallomást tett arról, hogy két, általa ismert és konkrétan megnevezett férfi bántalmazta az állatot. A bejelentő vallomása alapján a nyomozó hatóság a két férfit gyanúsítottként hallgatta ki, akik azonban a bűncselekmény elkövetését tagadták. Emellett a bejelentő vallomásában már az eljárás kezdetén is nagyfokú ellentmondások mutatkoztak, állításait pedig a későbbi nyomozás során beszerzett egyéb adatok sem támasztották alá. Ilyen bizonyíték volt az ügyben kirendelt igazságügyi állatorvos szakértő véleménye is, aki megállapította, hogy a macska sérüléseit nagy valószínűséggel egy gépjármű ékszíja, vagy motortérben lévő forgó alkatrésze okozta, az ember általi nyúzást kizárta. A hatóság ezért a beszerzett bizonyítékok alapján bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az alapügy két gyanúsítottjával szemben. A fentiek alapján ugyanakkor, a valótlan bejelentés kapcsán felmerült a hamis vád gyanúja, ezért a Budapesti Nyomozó Ügyészség ennek vizsgálatára nyomozást rendelt el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.