Bankrablás

Megszólalt a bankrablót elgázoló sofőr

Döb­be­ne­tes dol­go­kat mon­dott, még azután is sokkos állapotban volt, hogy a rendőrök kihallgatták.

2017.11.24 12:27ma.hu

A 33 éves rabló pénzt követelt a kőbányai bankban, majd a megszerzett összeggel futásnak eredt. Vesztére azonnal a sarkában volt két rendőr, akik üldözőbe vették a banditát. Ám a zsákmánnyal inaló férfi nem jutott messzire: átrohant az úton, megtorpant és ráfogta a pisztolyt a zsarukra, ekkor gázolta el a teherkocsi.

"Az egyik percben még futott, a másikban pedig már az úttesten feküdt kiterülve" – mesélte a Blikknek egy szemtanú. "Akkor csapódott a járgánynak, amikor megtorpant az úton és a zsarukra fogta a fegyvert. Egyet hátralépett, a kocsi pedig telibe találta. Azt hiszem, még a pénz is nála lehetett. Csúnyán megsérülhetett, mert utána azt láttuk, ahogyan beteszik a mentőbe. Sajnáltuk a sofőrt, aki a kisteherautóban ült, mert ő tényleg nem tehetett semmiről: szabályosan jött, amikor az a fegyveres őrült kitántorgott elé."

A teherkocsit vezető ember még azután is sokkos állapotban volt, hogy a rendőrök kihallgatták.

"Zöld lámpánál, szabályosan haladtam, az a férfi pedig csak rohant – elevenítette fel a baleset pillana­tait a sofőr. – Azt sem tudom, hol áll a fejem" – sóhajtotta.

A Bors úgy tudja, hogy a bankrablót Sz. Károlynak hívják és két éve szabadult a börtönből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.