Tragédia

Borzalom: egy kisfiú akarta a mélybe vetni magát!

Egy tűzoltó főhadnagy példás és hősies helytállásáról tett tanúbizonyságot, amikor megmentette egy kilencéves gyermek életét.

2017.11.22 19:18ma.hu

Október közepén a pécsi hivatásos tűzoltókat egy belvárosi épülethez riasztották, amelynek tetejéről egy kilencéves kisfiú akarta a mélybe vetni magát. A tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek és azonnal végrehajtották a szükséges biztonsági óvintézkedéseket. Felkészülve a legrosszabbra, szivacsokat és pokrócokat fektettek le az épület oldala mentén, majd igyekeztek az öngyilkossággal fenyegetőző fiút a lehető legkevésbé zavaró vagy ijesztő módon megközelíteni. A gyermek zavart állapotban volt, de a rádió felkeltette a figyelmét

Kopasz Zsolt érkezett meg elsőként a zavart állapotban levő gyermekhez, aki mindaddig csupán egy rendőrnővel volt hajlandó néhány szót váltani. Szerencsére a tűzoltónak sikerült a kisfiú szimpátiáját megnyernie, így az közel engedte magához. Miközben próbálta a gyermeket valamelyest megnyugtatni és biztosítani őt arról, hogy nem akarja bántani, az eset megoldását végül a kolléga ruhájára rögzített rádió segítette elő, az ugyanis éppen megszólalt, felkeltve ezzel a fiú figyelmét. A tűzoltó az alkalmat megragadva felajánlotta neki, hogy ha szeretné, akkor akár ő is beszélhet a rádióba, amelybe a gyermek beleegyezett. A rádió átnyújtásakor a tűzoltó gyorsan behúzta a fiút a tető széléről, megelőzve ezzel a történet tragikus kimenetelét. Kopasz Zsolt ezután levitte őt az épület tetejéről és átadta az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó egységének.

Az ilyen esetekre nincs előírás vagy szabály, ami bevethető lenne és garantálná a sikert. Hatalmas a felelősség, másodpercek alatt kell döntéseket hozni, egy rossz mozdulat is végzetes lehet.

Kopasz Zsolt tűzoltó főhadnagy példás és hősies cselekedete elismeréseként november 21-én dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM OKF főigazgatója ajándéktárgyat adományozott a főhadnagynak - írja a Pécsma.hu. Az ajándéktárgy átadását követően Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, főigazgató-helyettes a hősies helytállásért elismerésben részesült kollégához szólva annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a tűzoltó ismerje fel a problémás helyzeteket és cselekedjen megfelelően.

Gratulálunk!


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.