Baleset

Házi őrizetben marad a Dózsa György úti gázoló

A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését, miszerint a nyomozati időszakban bőven elég a házi őrizet a Dózsa György úti gázolónak a bűnismétlés elkerüléséhez.

2017.08.30 19:36ma.hu
mti

Mint ahogyan arról már a ma.hu is több alkalommal beszámolt, M. Richárd május 15-én egy fehér Mercedesszel, a feltételezések szerint a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott a Dózsa György úton, amikor összeütközött egy Citroennel. A balesetben egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt.

M. Richardot augusztus 19-én vették őrizetbe, és azonnal kezdeményezték az előzetes letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt, de augusztus 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy elég ha házi őrizetben maradhat, sőt még nyomkövetőt sem kell viselnie.

Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A törvény szerint mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy szabadlábon védekezzen, ezt korlátozni csak törvényben meghatározott okból lehet. Az előzetes letartóztatásnak akkor van helye, ha fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bizonyítás megnehezítésének, valamint a bűnismétlés veszélye.

Az első és másodfokú bíróság is vizsgálta a bűnismétlés lehetőségét M. Richárd ügyében, és megállapította, hogy ha szabadlábra helyezik, lehetséges, hogy megint közúti balesetet fog okozni.

Tehát a kényszerintézkedés egyik oka, a bűnismétlés veszélye fennáll, de más oka nincs annak, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön" - írták az Origónak küldött közleményben. A bíróság ezért úgy döntött, hogy M. Richárdot a házi őrizet is korlátozza abban, hogy közlekedjen, tehát így már nem tud közlekedési balesetet okozni újra.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság döntése a "szükségesség és az arányosság elvének megfelel", majd hozzátették, hogy ha az eljárás során a gyanúsított megszegi a házi őrizet szabályait vagy nem jelenik meg a hatóság előtt, amikor beidézik, őrizetbe vehető, vagy elrendelhető az előzetes letartóztatása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.