Bűncselekmény

Nem kábítószer okozta a Stadionoknál talált ember halálát

Az igazságügyi boncolás nem hozta összefüggésbe kábítószer-fogyasztással annak az embernek a halálát, akinek a holttestét még vasárnap a fővárosban a Stadionoknál találták meg.

2017.08.21 15:30MTI

A Budapest Rendőr-főkapitányság közleményében emlékeztettek, a BRFK járőre vasárnap délelőtt a Stadionoknál, a Hungária körúton talált rá egy emberre, aki a földön feküdt, és nem mutatott életjeleket. A férfi életét a mentők sem tudták megmenteni. A halálesettel összefüggésben idegenkezűség gyanúja nem merült fel.

Vasárnap közölték azt is, új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a rendőrség, miután az Országos Mentőszolgálat jelezte, több, zavartan viselkedő embert vittek kórházba.

A rendőrség az üggyel összefüggésben házkutatásokat tartott, és egy embert kábítószer-kereskedelem, kettőt kábítószer-birtoklás gyanúja miatt előállított, gyanúsítottként hallgatott ki. A rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt egy nőt őrizetbe vett, és kezdeményezi előzetes letartóztatásának indítványozását - írták.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.