Gyilkos hüllő

Egy hatalmas kajmán gyomrában találták meg az eltűnt parasztot

Halászás közben ragadhatta el a négyméteres hüllő. Az elejtett állat boncolásakor emberi maradványokat és néhány nejlonzacskót találtak.

2017.08.17 20:19ma.hu

Emberi maradványokat találtak egy majdnem négy méteres kajmán gyomrában Brazília északi tartományában, ahol július óta keresnek egy eltűnt földművest.

A 47 éves Adilson de Oliveira a Tocantins állambeli Javae folyó partján kempingezett júliusban, amikor valószínűleg elragadta őt egy fekete kajmán. A férfit július 27. éjjelén látták utoljára, amikor épp halászott.

A mentőexpedícióban részt vevő több mint 30 szakember két napon át kutatott a férfi után az aligátoroktól, mérges rájáktól és pirájáktól hemzsegő folyóban, de eredménytelenül. A helyiek azonban észrevették, hogy Oliveira eltűnésének másnapján legalább hét aligátorféle gyűlt össze a folyó túlpartján, ami arra utal, hogy a hüllők nemrég nagy zsákmányra csaptak le.

"A helyiek elmondták nekünk, hogy ezek az állatok nem gyűlnek össze csak úgy, hacsak nem az evés miatt. Mivel az itteniek jól ismerik a területet, úgy döntöttek, hogy a saját kezükbe veszik az irányítást" - idézte fel a mentőakció egyik résztvevője.

Az áldozat ismerősei levadászták és megölték azt a hüllőt, amelyik a szokásosnál kövérebbnek tűnt és furcsa kidudorodás volt a hasán. Az állatot kibelezték és találtak egy nagy darab húscafatot, valamint néhány műanyag zacskót a gyomrában.

"Adilsonról tudták, hogy műanyagzacskókat szokott a nadrágzsebeibe gyömöszölni. Miután a helyiek értesítettek bennünket a fejleményekről, a műanyagzacskó-maradványokat, törött csontokat, hajat, bőrt és egyéb testrészeket találtunk a kajmán gyomrában" - mondta a szakember.

A halottkémek jelenleg a maradványok azonosításán dolgoznak. A vizsgálati eredmények napokon belül meglesznek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.