Szociális szükséghelyzet

Illegális idősotthont zárattak be Gyulán

Lehangoló körülmények között éltek a bentlakók.

2017.08.04 13:13ma.hu

Szükséglakásszerű körülmények között élt öt nyugdíjas abban a gyulai családi házban, amely engedély nélkül működött idősek otthonaként az Adventista Szeretetotthon mögötti épületben - írja a Magyar Nemzet.

Az ügy áprilisban jutott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság tudomására, amely vizsgálatot indított az ügyben. A Békés Megyei Kormányhivatal elrendelte az otthon azonnali bezárását, és 250 ezer forint bírsággal sújtotta a Hetednapi Adventista Egyházat.

Csak az engedéllyel működő szeretetotthonon keresztül lehetett bejutni a 80 négyzetméteres épületbe, ahol öt egyágyas szobát alakítottak ki, valamint egy kétágyast a személyzetnek. Az ellenőrző hivatal lehangoló körülményeket talált. A falak repedezettek, a takarítás elégtelen volt, nővérhívót nem építettek ki. A szobák túlzsúfoltak, közösségi tér, étkező nem volt, akadálymentesítés sem.

Az épületben lakók nem ismerték az otthont kiszolgáló orvos ügyeleti idejét, de arról sem tájékoztatták őket, hogy milyen programokhoz csatlakozhatnak a szeretetotthonban, hogy aktívak maradjanak és ápolják társas kapcsolataikat.

Az otthonnal kötött megállapodási szerződés szerint szombatonként nem kaptak meleg ételt az adventista hagyományok miatt, de a lakók nem tudták bemutatni szerződésüket, ugyanis minden példányt az otthon vezetőjénél tároltak. Bár szükséges lett volna, de nem álltak folyamatos felügyelet alatt.

Az otthon egyházi igazgatója, Tóth Sándor a Magyar Nemzetnek elmondta: a bezárásra felszólító határozat ellen nem fellebbeztek, ma már nincs idős lakója az épületnek. Hozzátette, hogy a főépületben működő szeretetotthon a jogszabályoknak megfelelően működik, az ellátás magas színvonalú.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.