Baleset

Tűz volt a Hiltonban: 220 embert kísértek az utcára

Közülük mintegy százan a FINA világbajnokságra érkezett sportolók voltak.

2017.07.19 16:14Havariapress

A fővárosi tűzoltókat szerdán délután, két óra után riasztották az I. kerületi Hess András térre, mert tűzjelzés volt a Hilton szállóban.

A kiérkező hivatásos tűzoltóegységek megállapították, hogy egy elektromos szekrényben keletkezett füst a szálloda egyik kiszolgáló helyiségében.

Az épületben tartózkodó körülbelül kétszázhúsz embert kikísérték az utcára, az oltás idejére, közülük mintegy százan a FINA világbajnokságra érkezett sportolók voltak. Többek közt a magyar férfi vízilabda-válogatott is itt volt elszállásolva.

Az elsődleges információk szerint egy emberhez füstmérgezés gyanúja miatt mentőket kellett hívni.

A Hilton állásfoglalása

2017. július 19-én kora délután a Hilton Budapest épületének mínusz harmadik szintjén található áramfogadó helyiségben egy elektromos szekrényben füst keletkezett, amelynek következtében vendégeink biztonsága érdekében kiürítettük az épületet. A füst a vendégteret nem érintette, a helyszínt a főváros hivatásos tűzoltói megvizsgálták, majd rövid idővel később minden vendég ismét elfoglalhatta szállását. Személyi sérülés nem történt, egy munkatársunkat saját kérésére a mentők megvizsgáltak, az eset kapcsán egészségügyi rendellenességet nem találtak nála.

A Hilton Budapest köszöni vendégei türelmét és megértését, munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kellemetlenség után vendégeink ismét zavartalanul, biztonságban és nyugalomban élvezhessék a szálloda szolgáltatásait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.