Bűnügy

Halálra szurkálta a lányát a keresztény apa, mert összejött egy muszlim fiúval

Az izraeli férfi úgy érezte, hogy 17 éves lánya foltot ejtett a család becsületén.

2017.07.19 11:55ma.hu
Fotó: Haaretz

Az izraeli ügyészség eljárást indított egy 58 éves keresztény férfi ellen, aki a vád szerint három készszúrással megölte 17 éves lányát, mert beleszeretett egy muszlim férfiba, és kedvéért át akart térni a muzulmán hitre - jelentette a helyi sajtó. Sami Karra ellen vasárnap emeltek vádak emberölés miatt.

Henriette Karra holttestét június 13-án találták meg szülei házában, az Izrael középső részén található Ramle városában. A kamaszlány, aki egy nappal korábban ballagott el középiskolájából, a nyakán szenvedett késszúrásokat.

Az izraeli hatóságok szerint Henriette egy éve járt a muszlim fiatalemberrel, és kapcsolatukat "vehemensen ellenezte" a lány családja. Emiatt a lány két héttel a halála előtt elmenekült otthonról, és barátoknál, illetve a szerelme anyukájánál bújt el rokonai elől, miután szülei a vád szerint erőszakkal és fenyegetésekkel próbálták rávenni arra, hogy szakítson a fiúval.

A lány családtagjai keresni kezdték a lányt, akit több búvóhelyén is megtaláltak. Egyik alkalommal az apa ütni kezdte, és megfenyegette, közölve, hogy már ült börtönben, és kész az egész életét rácsok mögött letölteni. Az apának a Haaretz cikke szerint hosszú bűnlajstromra van, és utoljára 2004-ben ítélték börtönbüntetésre, egyebek mellett megfélemlítés, birtokháborítás és drogkereskedelem miatt.

Henriette végül két nappal halála előtt hazatért, miután lány a rendőrség és egy szociális munkás közvetítésével békéltető találkozót tartott szüleivel. A lány a halála napján 400 sékelt utalt börtönben ülő barátjának, és ezt elmondta egyik rokonának, akinek azt is elárulta, hogy barátja kedvéért át akar térni az iszlám hitre.

A rokon ezt elmondta a lány apjának, aki szerint lánya ezzel megsértette a család becsületét, és szégyent hozott rájuk. A férfi ezután hazament, és egy késsel háromszor nyakon szúrta lányát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A hatóságok az eset után letartóztatták a férfit, valamint két másik férfi rokonát, de végül csak az apa ellen emeltek vádat. A férfi védőügyvédjei a helyi sajtónak nyilatkozva kijelentették, hogy szerintük a vádlott ártatlan, csak közvetett bizonyítékok vannak ellene, és biztosak abban, hogy a bíróság végül fel fogja menteni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.