Baleset

Összeütközött egy madridi hullámvasút két kocsija, 33 sérült

A sérültek között több gyerek is van. Nem tudni, mi okozta a súlyos balesetet.

2017.07.17 09:47próba
hirdetés

Ismeretlen okból ütközött össze két kocsi a madridi hullámvasúton a hétvégén; a balesetben 33-an sérültek meg könnyebben, köztük gyerekek - írta az ABC című spanyol napilap hétfői számában.

A baleset a Bányavonat elnevezésű látványosságon történt, ahol a hullámvasúton utazók VR-szemüveget viselnek, amelyben azt látják, hogy a vonat egy kísérteties, vadnyugati bányában száguld csontvázak és pókok között két és fél percen át.

A bejáratnál sorban álló szemtanúk elmondása szerint az egyik kocsi hirtelen megállt a pályán, néhány méterre attól a helytől, ahol az utasok ki és beszállhatnak, mögötte érkező másik szerelvény pedig belerohant.

Az ütközésben sokaknak megrándult a nyaka, a háta, többen panaszkodtak utána hányingerre, és voltak, akik sokkot kaptak.

A mentőszolgálat összesen 27 embert szállított kórházba alaposabb kivizsgálására.

A madridi vidámpark állítja: a hullámvasút minden szükséges engedélye rendben van, ráadásul a nyitás előtt rendszeresen elvégzik az előírt ellenőrzéseket, így történt ez a balesetet megelőzően is, és nem találtak semmilyen problémát.

A hatóságok már vizsgálják, hogy mi lehetett a baleset oka, az első feltételezések szerint a fékrendszer hibásodhatott meg.

A 2012 óta üzemelő hullámvasút 17,5 méter magas. A kocsik maximális sebessége 55 kilométer per óra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.