Bűnügy

Álrendőrök akarták elvinni a marihuánát egy budapesti lakásból

Tetten értek négy férfit, aki rendőrnek adva ki magát, házkutatást színlelve akart elvinni egy budapesti lakásból több mint hárommillió forint értékű marihuánát.

2017.07.13 10:12MTI
hirdetés

A nyomozás adatai szerint egy nagykőrösi férfi és három budapesti társa tartott álrendőrként "házkutatást" kedden kora este egy I. kerületi, Fő utcai lakásban, hogy az ott lakó nőtől megszerezze a lakásban lévő kábítószert és készpénzt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei ekkor érték tetten az elkövetőket, akik közül három férfit a ház előtt, egy férfit és a nőt a lakásban fogtak el. A rendőrök a házkutatáskor 0,4 kilogramm "zöld színű kábítószergyanús növényi törmeléket, feltehetően marihuánát", valamint valutát foglaltak le.

A nyomozók ezután átvizsgálták a nő barátjának az autóját, amelyben hét csomag, csaknem 4,5 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak egy sporttáskában. A nyomozók az álrendőrök ruházatának átvizsgálásakor "Rendőrség Police" feliratú igazolványokat, jelvényeket, ruhadarabokat, játék fegyvert és bilincset foglaltak le.

A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy pilisjászfalui házhoz, amelynek az emeletén megtalálták azt az ültetvényt, ahol a lefoglalt marihuánát termesztették.

A négy férfit őrizetbe vették, csalással és kábítószer-birtoklással gyanúsítják őket, és kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat. A nőt kábítószer-birtoklással gyanúsítják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.