Bűnügy

Tizenegy évet kapott a tolvaj pókember

A volt cirkuszi artista házában közel 51 millió forintnyi értéket foglaltak le a rendőrök.

2017.07.10 16:10ma.hu
Fotó: Police.hu

Tizenegy év börtönre ítélték azt a volt cirkuszi artistát, aki az ország nagyvárosait járva több házba is betört. A férfit jelentős értékre, üzletszerűen, dolog elleni  erőszakkal elkövetett lopás  bűntette miatt állították bíróság elé. Feleségét is öt év letöltendővel sújtották. Lányai viszont nem mennek börtönbe, két-két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték őket, igaz, egyelőre nem jogerősen. Az ügyész ugyanis kevesli a büntetést, súlyosbításért fellebbezett az egész család esetében.

A négytagú családban senkinek sem volt munkája 2013 januárja és 2015 júniusa között. Az apa betörésekből szerzett pénzt, ezt tudták szerettei is, akik segítettek neki a zsákmány eladásában. A férfi egyik lánya autójával járta az országot, kinézte a "célpontot", majd leparkolt a ház közelében és megvárta, amíg a lakók elmennek.

A férfi korábban cirkuszi artistaként dolgozott, a családi házak emeleti ablakait, illetve teraszajtóit feszítette fel egy csavarhúzóval vagy feszítővassal. Miután a saját házában lévő riasztó működési elvét már kitapasztalta, kijátszva a családi házak riasztóit, értékek után kutatott. Képes volt úgy mozogni, hogy az érzékelők ne észleljék, így a riasztó nem jelzett. Kinyitotta a bútorszéfeket, páncélkazettákat és általában ékszereket, órákat, készpénzt zsákmányolt.

Az egyik debreceni családi házban például megtalálta a széf kulcsát, amiből két tucatnyi aranyékszert és több millió forintot vett ki. Egy másik debreceni címről 12 millió forint készpénzzel, brillköves  gyűrűkkel és értékes órákkal távozott.

Volt, ahol kicsavarozta a széfet, vagy lefeszítette a falról, máshol erre sem volt szükség: a fésülködőasztal fiókjában  talált egymilliós karórát és több millió forint értékű ékszert.

A fél országot végigrabolta

Egy szegedi házba is az emeleti teraszajtón át jutott be, felfeszítette a bútorszéfet, kivágta a nála lévő flexszel és 35 millió forint értékű ékszerrel, illetve egy aranytömbbel lett gazdagabb. Egy szentesi ingatlanból 40 milliónyi zsákmány mellett még a családfő nemzetközi hajóvezetői engedélyét is magával vitte. Folyamatosan járta az országot: fosztogatott például Debrecenen kívül Győrben, Szolnokon, Székesfehérváron és Kecskeméten is.

Végül a Debreceni Rendőrkapitányság emberei kapták el 2015. júniusában. A rendőrség ennek kapcsán korábban arról tájékoztatott, hogy még 2014. augusztus 22-én egyik akciója közben megszólalt a ház riasztója, és a lakó látta, amint éppen kimászott a betonkerítésén. Pontosan le tudta írni a férfit, akiről grafika készült. Ez nagyban elősegítette, hogy látókörükbe kerüljön V. Károly.

A rendőrök június 12-én 20 óra 38 perckor az M35-ös autópálya hajdúböszörményi pihenőjéből látták, hogy egy a keresett betörőhöz hasonló férfi Debrecen felé hajt egy piros Audival. Az autót 22 óra 15 perckor megtalálták a városban, a Kéky Lajos utcában. Üresen állt, a közelében sem járt senki. A nyomozók kivárták, ki érkezik hozzá, közben körülnéztek a környéken is. Hajnali 4 óra 15 perckor meglátták V. Károlyt a Németh László utcában, a Kéky Lajos utca felé gyalogolt. Igazoltatták. Nem volt nála személyi igazolvány, nem is volt hajlandó igazolni magát, csak annyit mondott, nem csinált semmit. Ruházatátvizsgáláskor azonban a táskájában több betöréshez használatos eszközt találtak, mások mellett fekete kesztyűt, sarokcsiszolót, vágókorongot, szerelőkulcsot, munkavédelmi szemüveget, elemlámpát, több csavarhúzót, vésőt.

Az ügyészség összegzése szerint csaknem 365 millió forint értékű vagyont  szerzett a betörésekből, a rongálásokkal pedig több mint 1,2  millió forint kárt okozott. Az ecseri család házában a rendőrök csaknem 51 millió forintnyi értéket foglaltak le, ezeket visszaadták.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.