Bűnügy

Ötvenhárom záhonyi határrendész ellen emeltek vádat korrupció miatt

Pénzt kértek a Magyarországról kilépő külföldiektől. A bevételt a férfiak az alsónadrágjukban, a nők a melltartójukban dugták el.

2017.07.04 11:49ma.hu

A záhonyi határrendészeti kirendeltség ötvenhárom határrendésze ellen emelt vádat a Debreceni Törvényszék katonai tanácsánál a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korrupciós bűncselekmények miatt - közölte a szervezet vezetője kedden az MTI-vel.

Keresztes Imre azt írta, a határrendészeket hivatali helyzettel visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a záhonyi közúti határátkelőhelyen útlevélkezelői szolgálatot ellátók rendszeresen kértek és fogadtak el jogtalan előnyként eurót a Magyarország területéről kilépő külföldi állampolgároktól.

A kilépők az útlevelükbe dugva adták át a pénzt a határrendészeknek, amit a férfiak általában az alsónadrágjukban, a nők pedig a melltartójukban rejtettek el.

Alkalmanként 20-400 eurót kaptak, fejenként összesen 70 és 2660 euró közötti összegeket kereshettek így.

A határrendészek esetenként a kötelességüket is megszegték, előfordult hogy nem intézkedtek túlsúlyos rakomány, úti okmány érvényességének lejárta vagy túltartózkodás miatt.

A főhatárrendészek közül többen tudták, mi folyik a határon, a pénzből ők is részesedést kaptak.

A vádiratban 453 rendbeli bűncselekmény szerepel, ebből 342-t tettesként, 34-et társtettesként, míg 77-et bűnsegédként követtek el. A legtöbb bűncselekménnyel vádolt határrendész 30 esetben érintett. A vádlottak között nincs vezető beosztású vagy tiszti rendfokozatú rendőr - hangsúlyozta a KNYF vezetője.

A minősített vesztegetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. .

Kezdetben huszonhatan előzetes letartóztatásban voltak. A kényszerintézkedést legkésőbb kilenc hónap elteltével lakhelyelhagyási tilalommá enyhítette a bíróság, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik - olvasható a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.