Bűnügy

Levágta a barátja férfiasságát, mert nem akarta elvenni feleségül

A szörnyű csonkítást a nő bátyja és sógornője is végignézte, akik még bíztatták is, hogy büntesse meg a férfit.

2017.06.26 12:41ma.hu
Fotó: Flickr

Újdelhiben, mert a férfi nem akarta feleségül venni őt - írta a Hindustian Times.

A férfit még időben sikerült kórházba szállítani, ahol vissza tudták varrni férfiasságát.

A támadás múlt hét szerdán történt az indiai főváros Mangolpuri nevű részén. A helyi rendőrség szerint az áldozatot a barátnő sógornője hívta át a házukba késő este, miután az utcai árusként dolgozó férfi hazaérkezett a munkából.

Amikor a csak Ravi néven említett férfi megérkezett barátnőjéhez, a nő elkezdte követelni, hogy házasodjanak össze. A férfi azonban visszautasította, mondván, szülei nem nézik jó szemmel a kapcsolatukat.

A dühös nő ekkor az áldozat elmondása szerint belökte a fürdőszobába, ahol levetkőztette, és "szexre kényszerítette". Majd miután még mindig ellenállt, a nő a konyhába rohant, ahonnan egy késsel tért vissza, amivel levágta a férfi péniszét. A szörnyű csonkítást a nő bátyja és sógornője végignézte, akik még bíztatták is, hogy büntesse meg a férfit.

Az erősen vérző férfinak sikerült kimenekülnie a házból, majd a segélykiáltásaira felfigyelő szomszédok értesítették a rendőrséget. Ravi a vérveszteségtől elvesztette az eszméletét: a kiérkező rendőrök szállították a Sanjay Gandhi kórházba, ahol sikerült megmenteni az életét.

Az orvosok sajnos nem biztosak benne, hogy a visszavart hímtag jól működik-e majd.

A rendőrség eljárást indított a nő ellen, aki a bűntény után bátyjával és sógornőjével együtt elmenekült, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.