Per

Visszadobták másodfokra a lúgos támadással vádolt orvos ügyét

A Kúria döntése értelmében B. Krisztián ismét bíróság elé áll majd másodfokon, de előzetes letartóztatásban kell kivárnia a tárgyalást.

2017.06.13 14:38ma.hu
Fotó: MTI

Ítéletet hirdetett a Kúria kedden a lúgos támadással vádolt orvos ügyében - írja a 24.hu. A testület hatályon kívül helyezte a korábbi döntést, így B. Krisztián ismét bíróság elé állhat másodfokon, de a tárgyalásig előzetes letartóztatásban marad.

A vádlott bilincsben, két fegyőr kíséretében, "vigyázzállásban" várta a döntést - tudósít a portál.

Az ügyben múlt kedden hangzottak el a perbeszédek: a védelem új eljárást próbált kiharcolni, a vád pedig súlyosabb büntetést kért. Egyelőre úgy fest, a védelem áll jobban, ha nem is kezdődik teljesen elölről az ügy, ismét lesz lehetőségük bizonyítani azt, amit az eljárás kezdete óta állítanak, hogy B. Krisztián ártatlan.

Mint ismert, 2016 májusában a Fővárosi Törvényszék első fokon négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától B. Krisztiánt, másodfokon - idén márciusban - pedig a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen.

Előbbi esetben - egyebek mellett - testi sértés miatt ítélték el a doktort, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra.

A brutális támadás még 2013-ban történt. A sértett nőt injekcióval kábította el támadója, majd ismeretlen eredetű lúgot öntött a nemi szervére, amit aztán szakszerűen lemosott róla.

Az áldozat rengeteg műtéten átesett azóta. A tettes igyekezett rablásnak beállítani a bűncselekményt, ezért magával vitte a nő néhány holmiját is. Az ügy meglehetősen nehezen jutott el a bíróságig, a nő egykori szeretővel szemben először megszüntették az eljárást, ám végül mégis vádat emeltek ellene.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.