Elcserélt gyerekek

Döbbenet: 22 év után tudta meg az anya, hogy nem a saját lányát nevelte fel

Egy rutin vérvizsgálat során derült ki, hogy egy grazi kórházban összecserélték az újszülött gyerekeket.

2017.06.13 12:26ma.hu

Egy osztrák bíróság 90 ezer eurós (27,6 millió forint) kártérítést megfizetésére kötelezett egy grazi kórházat, mert 27 éve véletlenül nem a saját gyermekét adták oda egy náluk szülő nőnek - jelentette az AFP francia hírügynökség, és a helyi sajtó.

Az 1990. október 31-én született Doris Grünwald 22 éves volt, amikor egy rutin vérvizsgálat során kiderült, hogy nem vér szerinti szülei nevelték fel. "Természetesen ez hatalmas sokk volt nekem és a lányomnak" - mondta el az anya, Evelin Grünwald még tavaly januárban a Krone című osztrák lapnak. A nő hozzátette: ennek ellenére mindketten tudták, hogy soha semmi sem fogja őket elválasztani, és "anya és lánya maradunk". A házaspár később hivatalosan is örökbe fogadta lányukat. "Ez a gyerek a legjobb dolog, ami történt velem" - mondta el a nő. 

A család tavaly azért fordult a sajtóhoz a történetével, hogy megtalálják Doris vérszerinti szüleit és a Grünwald-házaspár lányát. Egyelőre azonban nem jártak sikerrel. A grazi LKH egyetemi klinika ingyenes DNS-vizsgálatot ajánlott fel annak a 200 nőnek, aki abban az időben náluk született, de egyelőre csak nagyjából 30-an éltek a lehetősséggel - és nem találtak egyezést.

A klinika tagadta, hogy a babákat náluk cserélték volna össze. Az ügyben döntő bíróság szerint azonban csak abban a 20 órában történhetett a kavarodás, ami Evelin Grünwald császármetszése, és a gyerek átadása között telt el. A bíróság 30 ezer eurós kártérítést ítélt meg a lánynak, és mindkét szülőnek. Emellett a klinikának kell állnia az örökbefogadás költségeit is.

A klinika jelezte, hogy fellebbezést terveznek a döntés ellen, amire négy hetük van.



Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.