Adóügyek

Házi őrizetbe helyezték a hárommilliárd forintos csalás gyanúsítottjait Szekszárdon

Autóversenyek rendezéséhez évente több milliárd forint értékben kötöttek szponzori szerződéseket, majd a pénz nagy részét visszaosztották a támogató cégeknek, amelyek adóbevallásukban azt költségként elszámolták.

2017.06.07 20:17MTI

Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezte a Szekszárdi Törvényszék szerdán annak a hárommilliárd forintos költségvetési csalásnak a gyanúsítottjait, akik autóversenyekhez kötöttek fiktív reklámszerződéseket - közölte honlapján a törvényszék.

A 2016. november 17-én előzetes letartóztatásba helyezett hét gyanúsított közül hat emberrel szemben rendelték el a házi őrizetet, egy gyanúsítottnak korábban megszűnt a letartóztatása.

A törvényszék szerint a hat ember esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de elegendő velük szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása is.

Az ügyben többrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás.

A NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint az elkövetők autóversenyek rendezéséhez évente több milliárd forint értékben kötöttek szponzori szerződéseket, majd a pénz nagy részét visszaosztották a támogató cégeknek, amelyek adóbevallásukban azt költségként elszámolták. A szponzorációnak álcázott adócsalás 3,2 milliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.