Nemi erőszak

Ököllel ütötte áldozata fejét a debreceni erőszakoló

"A mai napot nem fogod túlélni" - fenyegette áldozatát a brutális támadó.

2017.05.26 10:32ma.hu
Fotó: Police.hu

Bíróság elé állítják azt a 40 éves férfit, aki tavaly októberben brutálisan megerőszakolt egy fiatal lányt Debrecenben.

A Debreceni Járásbíróság tájékoztatása szerint a tettesnek erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérlete miatt kell felelnie.

A férfi 2016. október 8-án este a belvárosban szórakozott. A lány is ott töltötte az estéjét, majd átment a barátjához, akitől egy veszekedést után hajnali 4 óra körül feldúltan távozott. A Hadházi utcából a Nyíl utcába ment gyalog, a villamos irányába. Már a könyvtárnál járt, amikor "V.J. a háta mögé lépett és hátulról átkarolta. A férfi megemelte a 167 centiméter magas, 52 kilós lányt és a Bem téren lévő bokros, parkos részhez tolta". Áldozata próbált szabadulni, de hiába. A vádlott közölte vele, hogy meg fogja erőszakolni. A lány segítségért kiabált, és megpróbált védekezni, ami miatt a férfi egyre agresszívabbá vált, és legalább négyszer ököllel fejen, illetve tarkón ütötte, miközben azt mondta neki, hogy nem fogja túlélni a napot.

Mivel a rémült lány nem mert tovább ellenkezni, a férfi lerángatta róla a ruhát, és "szexuális aktusra kényszerítette". Az áldozat kérlelte, hogy hagyja abba, és felajánlotta neki, hogy odaadja a nála lévő pénzt, ha elengedi. Rövid idő után az erőszaktevő megállt, és közölte, hogy elfogadja az ajánlatot. A lány kivett 13 ezer forintot a táskájából, a támadó pedig elvette és elszaladt a Nagyerdő felé.

Az áldozat egy a Bem téren parkoló taxistól kért segítséget, nem sokkal később pedig a rendőrök is kiszálltak a helyszínre.

A férfiról fantomkép készült, nem sokkal karácsony előtt fogták el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.