Kékhírek

Tizenegy éves gyerek futamította meg az anyjára támadó betörőt

A fiú egy konyhakéssel sebesítette meg a férfit, aki ezután elmenekült a lakásból.

2017.04.28 08:14ma.hu

Egy 11 éves kisfiú védte meg édesanyját és négyéves öccsét egy betörőtől New Yorkban - írja a New York Daily News.

A lap értesülései szerint a 22 éves férfi szerdán délután kopogott be a Bronxban élő családhoz azzal, hogy használni szeretné a vécét. Az anyuka nem engedte be, mire a betörő berúgta az ajtót, és rátámadt. A nő egy konyhakéssel próbált védekezni, de a betörő kicsavarta a kezéből, és ütni kezdte.

A fiú először a 911-es segélyhívón próbált segítséget kérni, de a férfi elvette tőle a telefont. A gyerek ezután felkapott egy másik kést, és megszúrta.

A betörő elmenekült a lakásból, és kórházba ment - pechjére éppen abba a kórházba, ahol a támadásban megsérült anyát és fiát is ellátták.

A gyanúsított azt mondta az orvosoknak, hogy egy utcai verekedésben sérült meg, de az ott lévő rendőrök gyanút fogtak, és szembesítették a nővel, aki azonnal felismerte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.