Bűnügy

Elrabolták, megverték és megkötözve ott hagyták a híd alatt

A férfi pénzére utaztak, de nem jártak szerencsével. Az egyik támadót hét évig kereste a rendőrség.

2017.04.24 11:35MTI

Vádat emeltek egy 41 éves férfi ellen, aki 2009-ben - két társával elrabolt, megvert, majd Dunakeszi külterületén megkötözve magára hagyott egy budapesti férfit azért, hogy a lakásában tartott készpénzt megszerezzék - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

A 41 éves férfit csak tavaly év végén tudták elfogni. Két társával szemben már korábban vádat emeltek, őket a bíróság jogerősen 8 illetve 7 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A főügyész közleménye szerint a vádlott egyik bűntársa a sértettel ismerősi, illetve részben üzleti kapcsolatban állt. A férfi 2009 őszén elmondta a vádlottnak, illetve egy harmadik bűntársuknak, hogy tudomása van arról, hogy a sértett nagyobb összegű készpénzt tart az otthonában. A vád szerint a három férfi megegyezett abban, hogy elrabolják a sértettet és megszerzik a pénzét. Tervük megvalósításához béreltek egy kisbuszt és szereztek két airsoft fegyvert.

bűntárs, aki ismerte a sértettet, 2009. október 2-án a késő délutáni órákban telefonon felhívta a férfit, és találkozót beszélt meg vele a XIV. kerületben. Miután a sértett megérkezett a megbeszélt helyre, a vádlott és bűntársa a bérelt kisbusszal a helyszínre hajtott, majd rátámadt a két férfira. A sértettel lévő terhelt társuk ugyanis - a társaival megbeszéltek szerint - eljátszotta, hogy ő szintén sértettje a támadásnak, így társai úgy tettek, mintha egy sokkolóval megráznák, ő pedig összeesett. A vádlott és társa ezután a sértettet ököllel többször megütötte, sokkolóval megrázta, ezután a kezeit és lábait gyorskötözővel összekötözték, majd a férfit és a tényleges szerepét eltitkoló harmadik társukat a kisbusz csomagterébe tették - írta a főügyész.

A kisbuszt a most megvádolt férfi vezette, amivel Dunakeszi külterületére hajtott. Társával a sértettet az erdős területen egy patakon átívelő hídhoz vitték, elvették tőle az iratait, a telefonját és a lakáskulcsait, majd a megkötözve befektették a híd alá és magára hagyták.

Ezután a bűntársak a sértett III. kerületi lakásához mentek, azonban a lakásban tartózkodott a sértett édesanyja, akit a tervek szerint elcsaltak volna otthonról, erre azonban nem volt módjuk, mert időközben a sértettnek sikerült a kötésből kiszabadulnia, elmenekülnie, és a történtekről az édesanyját telefonon értesítenie.

A XIV. és XVI. kerületi ügyészség a korábban ismeretlen helyen tartózkodó, majd tavaly év végén elfogott vádlottat a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint fegyveresen, csoportosan elkövetett rablással vádolja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.