Bűnügy

Rendőrhöz csengetett fel a peches besurranó tolvaj Debrecenben

Biciklit lopott, és a tetejébe még neki is támadt az őt lefülelő rendőrnek. Előzetesbe került.

2017.04.19 12:52ma.hu
hirdetés

Nem volt szerencsére annak a besurranó tolvajnak, aki egy debreceni társasház hatvannégy lakásából éppen oda sikerült becsengetnie, ahol egy rendőr lakott. Kádár László őrnagy és családja már javában aludt, amikor megszólalt a kaputelefon, és egy ismeretlen hang azt mondta, otthon hagyta a kulcsát.

Az őrnagy nem nyitotta ki a kaput, de a tolvaj valahogy mégis bejutott. A rendőr hallotta, hogy elindul a lift, ezért kinézett a kémlelőn - írja a Zsaru magazin.

A tettesnek megint pechje volt, mert éppen arról a folyosóról akart elvinni egy biciklit, ahol a rendőr is lakott. Miután látta, mit csinál, elindult utána és a ház előterében utol is érte. A férfi próbálta meggyőzni, hogy a kerékpár az övé, de hiába. Amikor az őrnagy közölte, hogy rendőr, és értesíti a kollégáit, hogy jöjjenek ki és tisztázzák a helyzetet, a besurranó agresszív lett és szidalmazni, lökdösni, ütlegelni kezdte.

A rendőr lefogta, de ő szabadulni akart, ezért hiába próbált a telefonjáért nyúlni, hogy segítséget hívjon, nem sikerült. Kiabált, hátha valaki meghallja a házban, de nem reagált senki, így kénytelen volt addig ügyeskedni, míg végül elő tudta venni a mobilját. A tolvaj ugyan kiverte a kezéből a készüléket, de az egyenruhásnak még sikerült bekiabálnia a címet.

A 23 éves támadót végül rablással és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították meg, és előzetesbe is került.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.