Bűnügy

A szökött fogoly azzal fenyegetőzött, hogy leugrik a másodikról, ha beviszik

A 38 éves férfi nem ment vissza a börtönbe az eltávozásról. Több mint két hónap után fogták el.

2017.04.07 12:13ma.hu

Hét hónap letöltendő börtönre ítéltek fogolyszökés miatt egy három hete a belvárosban elfogott férfit - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken közleményben az MTI-vel.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben jogerős szabadságvesztését töltő 38 éves férfi nem tért vissza a 2017. január 10-től 13-ig engedélyezett eltávozásáról, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Mikor a rendőrség március 22-én elfogta a szökésben lévő elítéltet egy Budapest, V. kerület, Deák Ferenc utcai ingatlanban, a férfi a második emeleti párkányon állva azzal fenyegetődzött, hogy az utcára veti magát.

Az eljárás adatai szerint az elítélt azért nem tért vissza az eltávozásról, mert nem akarta magát alávetni a büntetés végrehajtásának.

A férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság fogolyszökés vétsége miatt 7 hónap végrehajtandó börtönre ítélte. A bíróság kimondta azt is, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

A kerületi bíróság elsőfokú ítélete nem jogerős - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.