Sújtólég

A Liszt Ferenc Repülőtér kifutópályán lettek rosszul a stewardesek

Az incidens miatt törölni kellett az Air France kedd reggeli, Budapestről Párizsba tartó járatát.

2017.03.29 08:55ma.hu
Fotó: MTI

Törölni kellett az Air France kedd reggeli, Budapestről Párizsba tartó járatát, miután a repülő személyzete rosszul lett a kifutópályán - értesült a privatkopo.hu. A hírek szerint egy légiutas-kísérő össze is esett.

Az a repülőtér honlapján is olvasható, hogy törölték a járatot, de hivatalos közlemény egyelőre nem érkezett arról, hogy pontosan miért.

Az Index az ügyben a Liszt Ferenc Repülőtér kommunikációs igazgatóját is megkereste, aki azzal hárította el a kérdéseiket, hogy az ügyben csak az Air France adhat tájékoztatást.

A portál egyik olvasója ott volt a gépen, tájékoztatása szerint a 6:25-kor induló gépre rendben ment a becsekkolás, a felszállás előtt tíz perccel pedig a szokásos tájékoztatót is megtartották.

Ezután azonban a gép nem indult el, nem sokkal később pedig a kapitány bejelentette, nagyon sajnálják, de az egyik stewardess rosszul lett. Rövidesen aztán a másik légiutas-kísérő is rosszul lett, így a kapitány megkérte az utasokat, hogy szálljanak le a gépről, mert így nem tudnak elindulni.

Túlnyomás alakult ki a gépen, emiatt lettek rosszul a stewardesek. A gép üresen, utasok nélkül fog ment vissza Párizsba - érkezett a félhivatalos tájékoztatás egy órával később. Az Index informátora szerint azonban az utasok közül senki más nem érezte rosszul magát.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a reptéren az egyik szerelő állítólag azt mondta, a gép egyik stabilizátorával voltak gondok - a tervezett indulás után pedig még szerelték is a gépet.

Az utasok közül sokakat érintett kellemetlenül a járat törlése, egy argentin nő például csak öt nappal később fog hazajutni az incidens miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.