Ünnep

Március 15. - A rendőrség hat esetben intézkedett az állami rendezvény helyszínén

A rendőrség részletesen beszámolt azokról az esetekről, ahol rendőri intézkedésre volt szükség.

2017.03.15 18:33MTI

A rendőrség hat esetben intézkedett szerdán Budapest belvárosában, a március 15-ei állami rendezvény helyszínén, illetve annak közelében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepség után a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a rendőrök öt esetben hét emberrel szemben garázdaság elkövetésének gyanúja, egy esetben pedig egy emberrel szemben szabálysértés miatt intézkedtek. A rendőrség a nap folyamán frissítette közleményét, amelyben részletesen beszámolt azokról az esetekről, ahol rendőri intézkedésre volt szükség.

A Múzeum körúton délelőtt a 60 éves budapesti S. Lajos szóváltásba keveredett egy 70 éves nővel, és a vita hevében vállon ütötte. A nő az ütés következtében elesett és könnyű sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították.

Az állami ünnepség idején a Bródy Sándor utcában a 34 éves budapesti G. Bertalan megpróbált átmászni a Nemzeti Múzeum kerítésén. A rendőrök rendzavarás miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.

Ugyancsak a Múzeum körúton egy 81 éves dunakeszi férfi, T. Imre egy zászlórúddal fejbe ütött egy 43 éves budapesti férfit. A cselekmény elkövetőjét az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították. Az Együtt azt közölte az MTI-vel, hogy a párt XVI. kerületi önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke, Vajda Zoltán volt az, akit fejbe vertek.

A jászberényi 33 éves B. Illés és az 56 éves pilisszentkereszti K. Imre az Astoriánál szóváltásba keveredett és bántalmazták egymást. A két férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki - írta a rendőrség.

A Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésében a 62 éves budapesti Sz. Tamás és a 74 éves tatabányai F. Zoltán keveredett szóváltásba, majd bántalmazták egymást. A történtek során F. Zoltán könnyű sérülést szenvedett. Sz. Tamást a rendőrök előállították, F. Zoltánt a mentők kórházba vitték, később a rendőrök szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A Múzeum körúton a 42 éves budapesti Sz. Adolf szóváltás után megütött egy 51 éves férfit. Az elkövetőt a rendőrök előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.