Drog

Három és fél kiló kábítószert találták egy ferencvárosi kocsmában

A rendőröknek a dílereket is sikerült lekapcsolniuk. Országszerte terítették a drogot.

2017.03.10 09:30MTI

Közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói egy ferencvárosi sörözőben, miután elfogtak hét férfit, akik országszerte, Budapesten, Makón, Kiskunhalason és Turán kereskedtek a szerrel - közölte a BRFK internetes oldalán péntek reggel.

A közlemény szerint a vendéglátóhelyen a 37 éves budapesti M. Sándor és üzlettársa, a 30 éves budapesti G. István rendszeresen új pszichoaktív anyagot árult. A terjesztők március 8-án délután Makóról, Kiskunhalasról és Turáról érkeztek a vendéglátóhelyre, hogy drogot vásároljanak a két férfitól.

Először a 49 éves K. Béla és a 26 éves B. Béla érkezett a sörözőhöz, majd a megvásárolt anyaggal visszamentek az autójukhoz, ahol a BRFK nyomozói a Szegedi Rendőrkapitányság közreműködésével elfogták őket. A rendőrök az egyik makói férfi ruházatának átvizsgálásakor 201,46 gramm új pszichoaktív anyagot találtak.

Ezután a 31 éves K. Csaba és a 29 éves K. Csaba - szintén kábítószer-vásárlás céljából - ment be a sörözőbe, majd miután visszamentek az autójukhoz, őket is elfogták a nyomozók. Az egyik kiskunhalasi férfitól 491,79 gramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le.

A rendőrök éppen akkor mentek be a vendéglátóhelyre, amikor a 29 éves turai B. Márió is új pszichoaktív anyagot akart vásárolni. Az intézkedés megkezdésekor M. Sándor és B. Márió a kristályos anyagot megpróbálták a lefolyóba öntve eltüntetni, de a nyomozók megakadályozták. A rendőrök a helyiségben több mint 2,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot, egy digitális mérleget, valamint a kereskedőknél közel hatmillió forint készpénzt és valutát találtak.

A BRFK nyomozói a hét férfit új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd B. Márió kivételével őrizetbe vették őket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.