Bűncselekmény

Öt kilogramm kábítószer egy Hegyalja úti garázsban

Csaknem öt kilogramm marihuánát és más kábítószereket talált a rendőrség egy fővárosi, Hegyalja úti garázsban, két fiatal férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás.

2017.01.23 12:31MTI

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a XII. kerületi rendőrök péntek délután igazoltattak négy férfit a Hegyalja úton, miután a 23 éves H. Roland marihuánát adott el T. Tamásnak, M. Martinnak és L. Attilának. A négy férfit a rendőrök előállították és H. Rolandot kábítószer-kereskedelem bűntette, míg a másik három férfit kábítószer-birtoklás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A kihallgatásokon kiderült, hogy H. Roland a 25 éves B. Bendegúztól szerezte be a kábítószert. A rendőrök házkutatást tartottak az általa bérelt garázsban, ahol 4,8 kilogramm kábítószergyanús növényi törmeléket, 91 ecstasy tablettát, mintegy 20 gramm "varázsgombát" és 46 ismeretlen eredetű fehér színű kapszulát, valamint a kábítószer terjesztéséhez használatos mérleget és csomagolóeszközöket foglaltak le.

B. Bendegúzt a rendőrök szombaton elfogták a XII. kerületi Jagelló úton, előállították, és kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók H. Rolandot és B. Bendegúzt őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.